PUBLIKÁCIÓS FELÜLET
A FIATAL MAGYAR KUTATÓK SZÁMÁRA

A Scientia Denique tudományos kötet 2010-ben indult azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson a kárpátaljai pályakezdő fiatal kutatók számára első tudományos eredményeik bemutatására. Az SD egy számmal jelenik meg évente, amelybe azonban minden magyar fiatal kutató írását örömmel várjuk, születési helytől függetlenül.

A KMDFKSZ GONDOZÁSÁBAN

Az SD a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének gondozásában jelenik meg. A Szövetség csapata évről évre azon dolgozik, hogy a kötet minél több ígéretes fiatal magyar kutató eredményeit ismertesse.

A TUDOMÁNYOK MINDEN TERÜLETÉRŐL

Az SD egyik alapelve az, hogy a magyar ajkú ifjú kutatók minél szélesebb körének biztosítson megjelenési felületet, így a tudományok minden területéről fogadunk tanulmányokat.

SZAKMAI LEKTORI TÁMOGATÁS

A megjelentetés folyamata során szakmai lektort biztosítunk, aki tanácsokkal, javaslatokkal segíti ügyedet. Így az együttműködés révén tökéletesítheted tanulmányodat.

A MEGJELENÉS FOLYAMATA

A Scientia Denique-ben való megjelenés egy néhány hónapos
előkészítési folyamat révén valósul meg

  • AZ ÚJABB KÖTET MEGHIRDETÉSE

    Az SD következő számának előkészítését minden év októberének végén, novemberének elején hirdetjük meg. A beküldési határidő általában 3 hónap.

  • BEKÜLDÉS ÉS ELSŐ VISSZAJELZÉS

    Az írás beküldését követő 3 héten belül visszajelzést küldünk a Szerzőnek az esetleges megjelenéssel kapcsolatosan. Amennyiben a beküldött tanulmányt súlyos tartalmi hibák jellemzik, nem áll módunkban megjelentetni az írást.

  • SZAKMAI LEKTOROK FELKÉRÉSE

    A kisebb módosításokra, bővítésekre szoruló tanulmányok kapcsán egy, az adott tudományterületen tevékenykedő magyar doktoranduszt/doktorjelöltet/fokozattal rendelkező kutatót kérünk meg, hogy tanácsaival segítse a Szerzőt a javítás folyamatában.

  • ELSŐ LEKTORI VISSZAJELZÉS

    Miután a Lektorok felkérése megtörtént, egy 3 hetes periódust követően a lektorok értesítenek bennünket arról, hogy az adott írás publikálható-e, illetve milyen módosításokat, javításokat kell elvégezni ehhez.

  • A JAVÍTÁS FOLYAMATA

    Az első szakmai lektori vélemény alapján értesítjük a Szerzőt. A Lektor akár közvetlenül is felveheti a Szerzővel a kapcsolatot a gördülékenyebb kommunikáció érdekében. Ezzel egy 3-4 hónapos együttműködés veszi kezdetét, amely során a Lektor észrevételei alapján a Szerző tökéletesíti tanulmányát.

  • JÓVÁHAGYÁS ÉS MEGJELENÉS

    Miután beérkeztek a javított írások, nyomdakész állapotára formázzuk a tanulmányokat, majd kiküldjük a Szerzőnek is jóváhagyásra. Az összes jóváhagyás beérkezését követően körül-belül 2 hét alatt megtörténik a kötet egészének összeállítása. Ezután a kötet a nyomdába kerül, egy hét múlva pedig megjelenésre.